SCHNAUZEREK ÉS PINSCHEREK

A kutya (Canis familiaris) azon háziállatok egyike, amely legrégebben él szimbiózisban az emberrel, és folyamatosan növelte használati jelentőségét az ember szolgálatában. A fajtatiszta kutyákat az öröklődő tulajdonságaival együtt, szükségszerűen és főképpen kedvtelésből tenyésztik. Sok ezer, és a földkerekségen sok millió ember számára passzió a kutyák kiállításokon történő bemutatása, amikor is a külső, a testi szépség és a belső, pszichikai tulajdonságok játszanak döntő szerepet a konkurenciában. Mindenek előtt azonban a barátot keressük mindannyian a kutyában. Egy bizonyos, az a rengeteg idő, amit a kutyánkra szentelünk, annak nincs megtérülő gazdasági befektetési értéke, hanem megmarad a hobbira „pazarolt” munka szintjén. A tenyésztők tömegeit az egész világon főképpen a kísérletező kedv és az intuíciók vezérlik. Abban az esetben, ha ez nem hoz átütő eredményt, akkor van lehetőség a genetikához fordulni. A kutyák genetikájával kapcsolatos kérdések a szakirodalomban elég jól kidolgozottak, ezeket tehát, a köznapi tenyésztők
számára a vezetőknek kellene megismertetni az egyes országokban működő fajtaspecifikus klubokban. Ezek között kell első sorban kiemelni a gondozási igény, a használhatóság, a testméretek, a belső és külső tulajdonságok, valamint a szőrzet struktúrájára és színére vonatkozó kérdéseket. A fenti címen szereplő ebfajtákat az FCI a II. fajtacsoportban külön sztenderd számokon szerepelteti, ezért ezeknek a kutyáknak az összes méret és színváltozata külön fajtának számít. Ebből kifolyólag tulajdonképpen ezeket a fajtákat egy különálló fajtacsoportként is lehet kezelni. A csoportba 12 fajt a tartozik, egy kivételével –ez az osztrák pinscher, mellyel most nem foglalkozunk –, mind német eredetűnek számít. A fajták körül kialakult helyzet több szempontból is szerencsésnek mondható, hiszen az újdonsült, kutyát venni szándékozók ebben a fajtacsoportban úgyszólván minden színváltozatot, minden méret- és szőrváltozatot megtalálnak. Nem is kellene más fajtákon gondolkodniuk, ha különleges és egyedi küllemű, kitűnő társat, vagy családi kutyát szeretnének! Mindazok pedig, akik kiállítási kutyát keresnének könnyen beláthatják, hogy a fajtacsoportba tartozó kutyákkal 12-szer nagyobb az esély a fajtagyőztes cím elnyerésére, mint bármely más
fajta választása esetében.

Eredet, a hivatalos sztenderd leírások alapján:

A néme t(közép )pinscherről az FCI 184. számú sztenderdjének elején a fajta eredetéről az alábbiakat írják:
„Egy régi fajta reprezentánsa, amely 1880-ban jelent meg először a német törzskönyvekben. A schnauzerrel együtt közös ősöktől származik, valamikor ugyanis a schnauzert szálkás szőrű pinschernek hívták. A sima szőrűpinscher, a színe és a rövid szőre által is különbözik a szálkás szőrűtől. Valamikor a legtöbben közülük feketék voltak, világosbarna jegyekkel, de a legkülönbözőbb színekben előfordult, a barnától a vörös színárnyalatig, só-bors színű vagy egyszerűen kékes-szürke, a feketéig”.
Az FCI 181. számú sztenderdje az óriás schnauzerről ezt írja:
„Eredetileg a délnémetterületen használták, marha terelőként. A XIX-XX. század fordulója tájékán céltudatostenyésztők észrevették, hogy kiválóan alkalmas a munkára és értékes tulajdonságokkalrendelkezik. A tenyészkönyvekbe 1913-tól vezették be, és 1925-től szolgálati kutyaként is elismerik.“
Az FCI 182. fajta leírásában, a bevezetőben a (közép)schnauzerről ez áll:
„Eredetileg a közép schnauzert Dél-Németországban az istálló körül tartották, különösen a lovak között érezte jól magát. Szorgalmasan kutatta a rágcsálókat, hogy ezeket nyomban megölje, amiért hamarosan a köznyelv a rattler nevet adományozta neki. A német Pinscher-Schnauzer Klub megalakulásakor 1895-ben, mint szálkásszőrű pinschert tartották számon.”
A törpeschnauzerekről az FCI 183. szám alatti leírásában ez áll:
„A XIX-XX. század fordulója tájékán, a törpe schnauzer Frankfurt/M. környékén még mint drótszőrű törpepinscher volt ismert. Nem volt könnyű feladat a különböző formájú, méretű és típusú–valamint sokféle szőrzetű (kemény, puha, vagy selymes) egyedekből egy olyan kistestű kutyafajtát kialakítani, amely a nagyobb termetű testvérhez, a közép schnauzerhez természetben, küllemben és viselkedésben teljesen hasonló.“

A fentiekből a következő áttekintés állítható össze:

A fajtacsoport két fő ága a pinscherek és a schnauzerek, amelyek esetében a történeti sorrendben a pinscherek megelőzik a schnauzereket, ám a hazai ismertség okán mégis a schnauzereket említjük előbb a sorban. Az sem közömbös számunkra, hogy fajtagondozó klub, a Hungária Schnauzer és Pinscher Klub nevében is a több mint 20 évvel ezelőtti alapítók a schnauzert előre helyezték. A schnauzerek és a pinscherek fajtacsoportja bőséges választékot kínál: három méret- és négy színváltozatot a schnauzerek esetében, továbbá két méretváltozatot a pinscherekből.Ekkora választékból bárki megtalálhatja a neki leginkább tetsző variációt a színválaszték, a méret igény, valamint a szőrminőség szempontjai alapján.

A 60-70 cm magasságú, 35-45 kg súlyú óriás schnauzernek, a 45-50 cm marmagasságú,15-20 kg súlyú közép schnauzernek fekete és só-bors színváltozata létezik.

A 30-35 centiméteres törpe schnauzernél a súly 4-8 kg, és a színválaszték a fehér és a fekete-ezüst színnel bővül a nagyobb testű változatokhoz képest.

A pinscherek esetében a közép méretű változat magassága 45-50 cm, a súlya 14-20 kg, míg a törpe változat magassága 25-30 cm, a súlya 4-6 kg. A pinscherek többsége rövid szőrű, kozmetikát nem igényelnek, kétféle színváltozat ismeretes, a fekete-vörös és az egyszínű őzvörös. Minden változat tipikus jellemvonása, a megfontolt nyugalommal párosuló élénk temperamentum, a játékosság és a tanulékonyság.

Aki kutyát szeretne, közöttük mindenki megtalálhatja a saját életkörülményeinek legjobban megfelelőt. Az óriás és a közép nagyon jó házkörüli őrkutya, munkakutya, a törpék bármelyike pedig kisebb városi lakásban is kényelmesen tartható társállat. A schnauzer nemcsak megjelenésében, hanem nevében is„ szakállas-bajuszos”: a német „Schnauz” szó bajuszt jelent. Pontosan nem tudni, mikor bukkant fel a schnauzer elnevezés, de Jeremias Gotthelf Svájci képek és regék című, 1842-ben megjelent művében már szerepel a schnauzer mint kutyafajta.

Schnauzer vagy pinscher, pinscher vagy schnauzer?

A fajtacsoport változatainak története sokáig szorosan összefonódott, sőt, sokáig egyazon fajtáról volt szó: a schnauzereket kezdetben szálkás szőrű pinschereknek hívták. A fajtacsoport változatait szívesen eredeztetik az ún. tőzegkutyától, de talán közelebb járunk az igazsághoz, ha leszögezzük, ezen fajták a XIX. század végén alakultak ki a német parasztudvarok kutyáinak sokaságából. A schnauzerek szőrzetüknek köszönhetően szakadtak el a pinscherektől és váltak önálló fajtákká. Ez a jellegzetes, drótos szőrzet minden más kutyától megkülönbözteti. A legtöbb fajtánál meglévő szőrstruktúra a schnauzer esetében még inkább sajátságossá vált, megerősödött, és a hosszú szőr növési területe az arcorri részre és a végtagokra is kiterjedt. A modern schnauzer tenyésztői tiszteletre méltó és szép munkát végeztek: különböző ősökből azonos küllemű és viselkedésű, de önálló fajtákat hoztak létre, amelyek csak méretükben és színükben különböznek egymástól. Az eredeti méretváltozat, az „alaptípus” egyébként a közép schnauzer. A törpe schnauzer napjainkban valóban a közép schnauzer kicsinyített mása, ugyanígy az óriás schnauzer annak felnagyított, erőteljes változata. Német nyelvterületen nem használják a „közép” jelzőt, az Egyesült Államokban pedig ez a méret a „standard schnauzer”.

Őrkutya, munkakutya a legjobbak közül

A schnauzerek, illetve őseik kezdettől fogva használati kutyák voltak. A korabeli német festő és kinológus, Strebel szerint a schnauzer elődei a fuvarosok és lovászok kutyái közt keresendők. A bérkocsisok a nagyobb testű, durva szőrzetű kutyákat kedvelték, amelyek erőteljesebb alkatuk révén eredményesebb őrző kutyák lehettek és télen is tudtak dolgozni a kocsik mellett. A német Bungartz 1884-ben a pinschereket mint kiváló patkányfogókat dicséri, akárcsak Krichler 1892-ben, szerinte is a pinscher a legjobb ellenszer az istállók környékén elszaporodó rágcsálók ellen, ráadásul ezek a kutyák állítólag kimondottan baráti érzülettel viseltettek a lovak iránt. Bár a schnauzer fő profilja kezdetben a patkányfogás és a gazdája tulajdonának őrzése volt, hajtókutyaként is használták. Bajorországban és Baden-Württembergben nagyon sokan a mezőgazdaságból, állattenyésztésből éltek, és a vasút elterjedéséig az állatokat lábon hajtották a piacra és a vágóhídra. A marha mellé nagyobb testű kutyákra volt szüksége a bajoroknak, ezért a pinscher típusú kutyákat valószínűleg nagyobb pásztorkutyákkal keresztezték, talán a flandriai hajtókutyával is. Később a világháború alatt ismunkára fogták a schnauzereket, üzenetvivő és szanitéckutyaként használva őket.Később a hajtómunka mellett, a rendőrségnél talált új munkahelyre a fajta. Praktikus mérete és nagyszerű belső tulajdonságai miatt valószínűleg nem csak munkakutyaként volt népszerű a drótosszőrű pinscher. A XV. és XVI. századi műalkotások tanúsága szerint már akkoriban is kedvelték a schnauzer jellegű kutyákat, talán Albrecht Dürernek is volt egy ilyen kutyája legalább 12 évig. A művész képein 1492 és 1504 között többször is megjelenik egyazon kutya portréja. Rembrandt és az angol Sir Joshua Reynolds festményein is szerepelnek a mai schnauzerekre emlékeztető kutyák.

Pinscherből schnauzer

Eddigi ismereteink szerint kiállításon először egy Betti és egy Anni nevű pinscher szerepelt 1879- ben Hannoverben, és ők vélhetőleg drótszőrű példányok lehettek. Az első fajtaleírás 1880-ban látott napvilágot, és a szálkásszőrű típusnál a kívánatos acél vagy ezüstszürke színmellett engedélyezte a rozsdasárga, kukoricasárga és szürkéssárga árnyalatot is, de már hangsúlyozta a dús szakáll és szemöldök fontosságát. A szálkás szőrű pinschert hivatalosan 1917-ben keresztelték át schnauzerré a Pinscher-Schnauzer törzskönyv VI. kötetében. A kezdeti színkavalkád után Göller kezdte céltudatosan tenyészteni a só-borsváltozatot 1886-tólStuttgartban. Ezt követően, az ő javaslatára Max Hartenstein foglalkozott elsősorban a só-borsszálkásszőrű pinscherek tenyésztésével. Két híres kutyája, Morro és Hexe sorra nyerteakkoriban a kiállításokat. Az óriás schnauzer a fajtacsoport királya, napjainkban a közép schnauzer felnagyítottmásának számít, azonban a két méretváltozat minden valószínűség szerint más útonalakulhatott ki. Az óriás változattal és annak kialakulásával foglalkozott dr. E. Harms. Az I.Világháború alatt feljegyzéseinek nyoma veszett, de szinte biztos, hogy a német dog és azóriás uszkár is„részt vett”az óriás schnauzer kialakulásában.Óriás schnauzerre hasonlító kutyát először egy 1850-ben készült bajor festményen láthatunk,amely Erzsébet bajor hercegnőt ábrázolja, a későbbi Sissy királynét. A hercegnő lábánál egynagy, drótszőrű, rőtesfekete kutya fekszik, vélhetőleg az úgynevezett müncheni schnauzer. Münchenben 1907-ben alakult a Bajor SchnauzerKlub, mely müncheni schnauzereket vagy sör schnauzereket jegyzett a törzskönyvbe, az óriás schnauzer elnevezés csak később vált használatossá. A sör schnauzer elnevezés onnan ered, hogy a kutyák elsősorban söröskocsikat kísértek. Dr. Harms az óriás schnauzer születési időpontjául 1910-et jelöli meg.Az óriásschnauzer tenyésztés kezdeti korszakában bizonyíthatóan dogokat és óriás uszkárokat is felhasználtak a nemesítéshez.

Pettkó CsabaFCI küllembíró

Az MSPDK elnöke

 

 

 

Látogatottság
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa83
mod_vvisit_counterTegnap48
mod_vvisit_counterA héten301
mod_vvisit_counterEhónapban989
mod_vvisit_counterÖsszesen509412

Online Entry
Show main sponsor

sponsor